17 rész- Titkok

Sziasztok. Köszönöm szépen a sok kommentet és olvasót , hihetetlenek vagytok!!! Remélem tetszik ez a rész is. A véleményeiteket is szívesen elolvasom. Boldog nyuszit mindenkinek. Jó olvasást.        

      "Indulj kedvesem , repülj .... És ne feledd , ha elesel én itt leszek , hogy                       elkapjalak...."

                Sophie szemszöge 

Hangok . Hangokat hallok . Ugyanazokat a hangokat. Nem tudom , hogy mióta , de lebegek. Hangokat hallok , de sötétségben vagyok. Valaki hozza vissza azt a rohadt fényt! Nem ilyennek képzeltem el a halált. Talán a pokolba jutottam ? Nem , akkor nem hallanák hangokat , vagy mégis?

- Felébredt ? - suttogta Annabell.

- Nyisd ki a szemed , aztán beszélünk.- hallottam meg kedvesem hangját. Azt a szomorúsággal teli hangját.

- Oké. Luke.. pihenned kell , vagy enned , vagy mindkettőt .- mondta haragosan a barátnőm.

- Ameddig nem ébred fel , le sem akarom hunyni a szemeimet. 

- De Luke....
- Nem ! Most tényleg hagy békén , Ann! 

- Rendben. De Sophie sem szeretné , ha látná , hogy mit csinálsz magaddal .- nem láttam , de hallottam. Bárcsak ... még egyszer láthatnám a tündéri arcát ! Csak még egyszer !

- Vigyázok magamra , Sophie- mintha meghallotta volna- minden rendben lesz , csak gyere vissza.

Nem tudom , menyi idő telt el , de most már Annabell fogta a kezemet.

- Mostanában minden olyan rossz és szomorú . Luke teljesen kikelt magából , már nem is ismerek rá. Sohasem láttam sírni ! Érted Sophie ? Soha ! Vissza kell jönnöd . Nélküled minden olyan üres. Most szerencsére elaludt , de nem tudom mennyi időre. Hiányzol Sophie. Lépj ki a kómából!- tudtam , hogy nem haltam meg. Éreztem.

- Tudod.... Nem érted jöttem vissza . Akkoriban nem is érdekelt . Még mindig szerettem Luke-ot. A te létezésedről nem is tudtam. Igazából nem is vagyunk rokonok.- hallatszott a hangján , hogy kicsit elmosolyodik. - De ez a pár hét alatt , megismertelek , és azt hiszem , egy igazi barátra találtam. Annyira sajnálom , hogy hazudtam neked ! Amikor láttam , hogy Luke még az életét is odaadná érted.... amikor úgy nézett rád , mint ahogy rám sosem nézett..... na , akkor értettem meg , hogy mi az igazi szerelem . Luke-nak szüksége van rád. Nekem szükségem van a barátnőmre ! Gyere vissza ! Kérlek.- Ha tudtam volna beszélni , biztos vagyok , hogy elnémultam volna a szavai miatt .

- Tudod , ismertem apádat- ezek Luke szavai voltak- Amikor elérintetted a szárnyaimat , akkor láthattad őt. Noah volt az ő neve , de ezt bizonyára tudtad. A legjobb barátom volt. Bármit megtett volna értem. Miután lejött a földre találkoztunk is. Annyira boldog volt , mai napig is emlékszem arra az idétlen vigyorgására. Azt mondta  , hogy lesz egy lányom. Ő a Bethany nevet akarta neked adni. Komolyan mondom , még az sem érdekelte , hogy hamarosan meg fog halni. Hope-val lehetett . Engem kért meg arra , hogy vigyázzak rád . A bukott angyalok , pedig arra , hogy öljelek meg. Megöltelek volna. Nem érdekelt Noah . Azt hittem , hogy nincs szívem , nem éreztem semmit azután , hogy Annabell csak úgy lelépett. Majd megjelentél az életemben , megláttam a szemeidet , amiket apádtól örököltél , és egyszerűen nem tudtam megtenni . És egyáltalán nem bánom , mert szeretlek . Kérlek , gyere vissza.

Legszívesebben sírtam volna , hogy az az iszonyúan nagy feszültség , amely bennem lakózott kitörhessen. Ordítani akartam volna . Haragot éreztem iránta. Hogy titkolhatta el ezeket ? Az őszinte érzelmeim megleptek , de megértettem őt. De nem ez zavart a legjobban , hanem az , hogy képtelen voltam felébredni. Akár mennyire akartam , nem ébredtem fel , hanem tovább lebegtem a sötétségben. A kómámnak köszönhetően sok mindent megtudtam , de nem tudom , fogok-e emlékezni ezekre , amikor felébredek ?

Sokáig nem hallottam beszédet és éreztem , hogy süllyedek . Majd halványan hallottam meg Luke és Annabell beszélgetését.

-Luke . Elmegyek venni valami ételt , és nem akarom hallani , hogy nem vagy éhes ! Enned kell.
- Rendben.
- Nem Lu....... Várj ! Azt mondtad rendben ? - lepődött meg Annabell.
- Neked is kell enned valami.... rendes ételt.- mondta Luke.
- Ma nem vadászhatok , pedig jó lenne . Nem baj , ha egy kicsit kések ? Nem szeretnék rátámadni egy nővérkére . Hazaugrok egy tasak 0-sért.
- Woopire nap van ?
- Aha .- mondta Annabell , majd nyílott és csukódott az ajtó. Ezt is meghallottam. Jó úton haladok.

- Szeretlek.- suttogta Luke.- úgy éreztem  , hogy valami eltörött. Éreztem a kezemet , ahogy Luke fogja azt. Megpróbáltam megmozdítani valamelyik végtagomat. Hosszú próbálkozás után sikerült is.

Luke megérezte.

- Kérlek Sophie ! Mondd , hogy nem az elmém játszadozik velem ! Mutasd meg , hogy hallasz engem. Kérlek Sophie , ébredj fel . Gyerünk Sophie !
Próbálkozom de kifáradtam . Azután mégis ... Erőt meríttek valahonnan és megmozdítom mind az öt ujjamat . Majd Luke hívja a nővért . De valami nincs rendben , újra elveszek a sötétségben.

Folyamatosan próbáltam feltörni  , de éreztem , hogy fogy az időm.
Utálom ezt az összevisszaságot , ami a fejemben van , az idő elmosódik. Luke a kezemet fogta , a feje búbja súrolta a bordáimat. a feje a matracon volt. Nem csak a kezemet fogta , hanem úgy éreztem , hogy a sötétségből is húz ki. Most már egy utat láttam , a távolban ott állt . A szőke tincsei a szemébe lógtak . Fehér szmokingot viselt. Már nagyon közel éreztem magam a célhoz. Kiáltottam a nevét. Mintha meghallott volna az ajkai mosolyra húzódtak. Annabellt is megpillantottam , az ő nevét is kiáltottam. Majd elértem Luke-hoz. A karjai közé vetettem magam. Majd hirtelen eltűnt . Vagy én tűntem el.

A következő pillanatban egy fehér szobában ébredtem. A tágra nyílt szemem a környezetemet próbálta befogadni. Ott volt az én Luke-om , aki arcán patakokban folytak a könnyei . Legszívesebben letöröltem volna őket.
- Sophie ! - kiált fel Annabell.
- Hol vagyok ?- Néztem Luke-ra.
- Minden rendben van. Most már minden rendben van. Szeretlek.- suttogja a szerelmem.
- Én is- halványan elmosolyodom.
Majd újra elnehezülnek a végtagjaim , újra süllyedni kezdek . De most nem kerülök vissza a sötétségbe , hanem egyszerűen elalszom.

Pár óra múlva újra felébredek , az utolsó emlékem az , hogy ott állok a börtönben , hallom , ahogy a cella ajtaja nekicsapódik a szembe levővel . A fejem még mindig fáj , de az orvosok szerint ez normális. Legelőszőr nem akartak hazaengedni , csak jövő héten , de Luke végül meg győzte őket , hogy engedjenek haza vasárnap. Hétfőn pedig az én sorsdöntő napom. Vagy elbukok , vagy örökre életben maradok , Luke-val és Annabellel.